A Debrecen játékosai nem nyernek a Fehérvár és a Mezőkövesd ellen, akkor nem kapnak fizetést

A Dvsc.hu-n olvasható hétfői közlemény szerint az elmúlt hetek eredménytelensége, valamint az utolsó, „vállalhatatlan mérkőzés” – a Paks szombaton 5-0-ra nyert a Nagyerdei Stadionban – után értékelték a helyzetet az illetékesek.

„A klub a játékosok és az edzők előre meghatározott, bizonyos célok elérése esetén járó keretéből egy konkrét összeget visszatart,

amihez csak akkor juthatnak hozzá, ha a szombati bajnokin legyőzik idegenben a Székesfehérvárt, valamint utána sikerrel veszik a mezőkövesdi kupamérkőzés jelentette akadályt is. Amennyiben ez nem következik be, az összeget jótékonysági célokra ajánlják fel

– áll a közleményben.

Az edzői stáb munkáját a fehérvári bajnoki és a mezőkövesdi kupameccs után, összességében értékeli majd a klubvezetés, de jelezték, hogy a szakemberek felé is komoly elvárásokat fogalmaztak meg, amelyek összhangban vannak a játékosok irányába támasztott követelményekkel.

Ugyanakkor a szakmai stáb szabad kezet kapott abban, hogy ha bármilyen szakmai vagy egyéb okból kifolyólag szankciót alkalmazna, azt a vezetők támogatni fogják

– tették hozzá.

By admin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük